Tudás - Bölcsesség...

Bölcsesség - tudás nem ugyanaz. Ha bölcsekké akarunk válni, akkor el kell dobni ennek a dialektikus világnak üvegcserép tudását. Mert ez a fajta tudás elidegenít bennünket mindentől, ami fontos. A Teremtőtől, egymástól, magától a Létezéstől. Magányunk mára az egekig lángol, tehetetlenűl vergődünk Arimán hálójában.

Értelmünk tárgyilagos hűvösségével ugyan érintgetjük e világot, de az némán zárva tartja előttünk titkait. Amit valóban meg kellene ismernünk, az az ész, az agy intellektualitása előtt mindíg is rejtve marad. A nagyképű józan ész logikája, mely még a Teremtő létét is igazolni akarja, a habok mélységénél tovább soha nem jut.

A lehetetlen megfejtése annak a bátorságnak a felvállalásával kezdődik, hogy a lelkünkben engedjük az emberi mértékek szerinti kiúttalanságot feléledni. A megszokotthoz való ragaszkodás mindíg is a halált, a megsemmisülést hordozza magában. A "nemtudott"-ba ugrással következik be az a szünet, mely kitermeli magából a logikátlan, az irracionális megoldást. Ez a földi értelem korlátainak átlépése. Nem megsemmisítés! Hanem a rajta való átlépés! Mert a Teremtő nem a szavakban található meg, hanem a szabadság légterében.

A magasabb dimenziók igenis léteznek, de az odavezető úthoz kizárólag a lélek erői vezethetnek, hogy megtapasztalhassuk a mindenek mélységét.

A létezés legnemesebb lépcsőire való fellépés túlmutat az együttérzésen, részvéten. Túl kell lépni az ember által alkotta törvényeken, túl az értelmen és erkölcsön. Nem lerombolni őket, hanem túllépni rajtuk...

Felfedezni a tudás és gondolkodás ellentétességét. Megtalálni a bejáratot a belső csönd, béke és gondolattalanság segítségével a megnyilvánulás felé.

Ne elméletekben és ideológiákban osztozzunk, hanem a Létezést átfonó szeretetetben. A léleknek az a fajta  megnyilvánulása, amely a kritika néküli elfogadáson alapszik. Ez a tiszta szív jósága.

Az értelem ideiglenes dolgokba fogózkodik, ami a lélek tudatát folyamatos sötétségben tartja. Ettől kell megszabadulni, a racionális világ hangzavarát elhagyva a mélységek felé fordulással végrehajtani a megszabadulást. Hogy a csöndes, megüresedett templomba - mely a világon semmit nem vár el többé ettől a dialektikus világtól -, beáramolhason az új tudás. Csöndesedj el, szemléld a világot és ne igyekezz az izomerő segitségével a dolgokat megvitatni vagy megváltoztatni.

Nyughatatlanság és a megszámlálhatatlan változások korszakát éljük. Inog minden alattunk és felettünk, bennünk és rajtunk kivül. Totális válság van.

Az ember elveszítette a legfontosabbat, élete céljának a tudását. Kapkodás folyik, képzelt tudásrendszereket habzsol az ember és vigasztalja magát, hogy az Úton van... Minden vigasz ellenére azonban tudja, hogy a tükörkép tükörképébe kapaszkodik, a visszhang visszhangjába. Senki nem meri bevallani, hogy nem ismeri a legalapvetőbb kérdésekre a választ. Mert minden válasz kicsúszni látszik a kézből, a fejből, a lélekből. De a hegyek felé sem merjük emelni tekintetünket.

Bebeszéljük megunknak, hogy totálisan elromlottunk. Pedig a szellem szikrája ott várakozik bennünk, hogy élesszük, hogy éljünk belőle. Kozmikus változások közepette kell visszaszereznünk az egyetemes tudást, ami az egyetlen, életünk megújítására. Tárd ki magad az Erőnek, hogy az új kor új embere Rajtad is bebizonyosodhasson!